Tudománytagadás

A tudománytagadás ősi műfaj. És ezalatt nem azt értem, hogy a sötét középkor vallási vezetői sorra küldték inkvizíció elé azokat a tudósokat, akik bizonyítékokkal cáfolták meg a Biblia korabeli értelmezéseit. Még csak nem is a Darwint majomként ábrázoló karikatúra szerzőjére gondolok.

Hiszen időre van szükség ahhoz, hogy a tudomány friss állításai elterjedjenek a köztudatban, eljussanak mindenkihez, és sokszor generációknak kell eltelniük ahhoz, hogy kézenfekvőnek tűnjenek a közgondolkodást nagyban átformáló állítások.

Tudománytagadás számomra az, amikor az emberek a már hétköznapokba is felszívódott, működő tudomány ellen mutatnak irracionális ragaszkodást, és így terjesztik nézeteiket. Tudománytagadó az, aki szentül hiszi, hogy bolygónkat 6 ezer éve teremtette Isten, én nem érdekli őt a radioaktív izotópos kormeghatározás, a dinoszaurusz maradványok vagy a neandervölgyi ember. Tudománytagadó az, aki küldetéstudattal kutatja az örökmozgókat és az ingyenenergiát, és az is tudománytagadó, aki nem hajlandó gyógyszert szedni egy betegségére vagy beoltatni a gyermekét.

A tudománytagadásra lehet azt mondani, hogy lényegtelen hóbort, őrültség, de vannak szituációk, amikor a fanatizmus ön- és közveszélyessé teszi a tudománytagadókat. A laikusok számára a megfelelő felvilágosítás itt létkérdés lehet, hiszen a tudománytagadók gyakran a legerőszakosabb és leghangosabb véleményformálók az interneten.

Vírusként terjed az oltásellenesség

Az egész Wakefield 1998-ban írt tanulmányából robbant ki, amiben azt állította, hogy az oltás autizmust okozhat. Wakefield kutatásait frissebb tanulmányok már cáfolták, és vissza is lépett munkájától, ennek ellenére az interneten még ma is terjednek az oltás megtagadására buzdító tudománytalan posztok, cikkek.

Wakefield kutatásait azok az ügyvédek fizették, akik az oltóanyag-gyártókat perelő szülőket képviselték; az anyagi önérdek befolyásolta Wakefield publikált eredményeit, ami tudomány- és orvosetikai vétség. Ha valakit érdekel Wakefield meghallgatásának menete, az itt elolvashatja, de a lényeg, hogy a végén az Egyesül Királyság Általános Orvosi Tanácsa kettétörte a csaló orvos karrierét.

Nem kell sajnálni Wakefieldet. Publikációjának okán oltásellenes mozgalom indult ki az USA-ból, aminek hatására kihaltnak hitt betegségek jelentek meg ismét a nyugati világokban, mint például a kanyaró, a mumpsz vagy a szamárköhögés.

Natural Selection

Natural Selection

Magyarországon a rákos megbetegedések közül a nőknél mellrák után a méhnyakrák szedi a legtöbb áldozatot, mégis, az ezt okozó HPV ellen már elérhető védőoltás. A kérdés csupán az, hány életet menthet meg a védőoltás a tudománytagadók ekkora ellenszelében.

Alternatív gyógyászat

Az orvosok meg akarják gyógyítani a betegeket, és a legkevésbé sem zavarja őket, ha gyógyfüvekből kell kinyerni a gyógyító molekulákat vagy varázsigéket kell mormolni a betegnek mindaddig, amíg bizonyítottan meggyógyítja a beteget. Ha a módszer működőképessége nem bizonyított, vagy bizonyítottan hatástalan (pl. homeopátia) akkor beszélünk alternatív gyógyászatról.

Egy kettős vaktesztet nem túl bonyolult elvégezni pár száz alannyal, ezzel pedig egyértelműen ki lehet mutatni a hatást, ha egyáltalán van. Ennek ellenére sokan választják az alternatív gyógyászatot a hagyományos mellett – lelkük és pénzük rá – de akadnak olyanok is, akik a konvencionális gyógyítás fölé helyezik a kétséges hatású vagy kétségtelenül hatástalan szereket és eljárásokat.

Steve Jobs hasnyálmirigyrákját 2003-ban diagnosztizálták, és a korai stádiumban még könnyen műthető is lett volna, azonban Jobs évekig csak alternatív gyógymódokkal próbálkozott, ami alatt annyira szétterjedt a tumor, hogy a késlekedés végül a halálát okozta. Bajor Imre hasonlóan kerülte agydaganatának orvosi kezelését, de az, ahogyan a bulvármédia elkezdte reklámozni a kínai hókuszpókuszt és hatástalan B17 molekulás kezelést végző, diplomahamisító áldoktort, az kritikán aluli. Ezzel ugyanis azt az üzenetet továbbították az olvasóknak, hogy ha van rá mód, az alternatív gyógymódokat válasszák. Az igazság viszont az, hogy gyakran csak a betegek és haldoklók kétségbeesését használják ki arra, hogy nagy összegeket csaljanak ki a pénztárcájukból. Ehhez persze hozzátartozik a hézagos jogi szabályozás is.

Ma Magyarországon az étrendkiegészítőknek és a homeopátiás készítményeknek nem kell átesniük a gyógyszereket megillető többlépcsős vizsgálatokon, bárkiből lehet táltos vagy távgyógyító mindenféle orvosi végzettség nélkül. Mind emlékezhetünk Tihanyi Tamásra, aki a TV képernyőnkön keresztül egy emeltdíjas hívásért cserébe távműtött, és néha még nem létező szerveket is diagnosztizált. Félelmetes, hogy az emberek műhibák miatt perelik az egyetemet végzett, ledoktorált orvosokat, miközben az alternatív gyógyászok irányában nincs semmilyen “minőségbeli” elvárásuk: azok gyakran csak üres reményt árulnak, és ezért még meg is tapsolják őket.

Áltudósok

Bizonyára mind hallottunk már Széles Gábor energiacellájáról, az Egely-féle örökmozgóról vagy Spanyol Zoltán vízautójáról. Ezek mind fizikai képtelenségen alapuló ötletek, amelyek megvalósításához gazdag mecénásokat keresnek ezek a “tudósok” azért, hogy a prototípust elkészítve olyan nemzeti szabadalmakat alkothassanak meg, amelyek a világon egyedülállók, és nagyhatalommá, de minimum híressé teszi nemzetünket.

És még az is közös bennük, hogy ezek a találmányok sohasem készülnek el, mert fizikai képtelenségen alapulnak. Az emberek elvadítására és nemzeti érzéseik felkorbácsolására alkalmasak, de egyvalamit be kell látni: ritkaságszámba megy a 21. században az, ha egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező magyar feltaláló a sufniban olyan találmányt hoz létre, amelyre az amerikai, japán vagy Nyugat-európai kutatóintézetek is irigykedve tekintenek.

Asztrológusok és radiesztéták

Ők kemény pénzekért ajánlanak olyan szolgáltatásokat, amelyek tudományosan nemcsak megalapozatnalok, de néhány egyszerű kísérlettel le is leplezhetők.

Ha egy asztrológus azt mondja, hogy a csillagok állásából megmondja a személyiségedet vagy a sorsodat, gondolj arra, hogy az égitestek tőlünk valójában több tíz, száz, ezer, millió fényévekre vannak. És amikor a Földön egy csillagképet vagy együttállást látunk, csak a tőlük ideérkező fény alkotja meg ezeket. A valóság az, hogy az égitestek már rég elmozdultak egymástól, és valójában nincsenek is együtt.

Miért is deklarálná a személyiségedet és jövődet néhány égitest? Az égbolt fényesebb csillagaiba az ember több ezer évvel ezelőtt alakzatokat látott bele, elnevezte csillagképeknek, majd felruházta azokat tulajdonságokkal. Például a mérleg kiegyensúlyozott, a kost és az oroszlánt vad ösztönök hajtják.

Oroszlán csillagkép

Oroszlán csillagkép

Ez viszont azt jelenti, hogy az asztrológia, a jóslás attól függ, hogy az ember milyen állatokat, használati tárgyakat ismert. Mert ha például az oroszlán korábban kihalt volna, az ember helyette másra asszociált volna, például kutyára, és a vadság helyett rögtön a hűséget, barátságosságot köti hozzá. Ez számomra kegyetlenül bugyutává teszi az asztrológiát.

Az ember betegségei és jövője sokkal inkább a genetikán és azon a környezeten múlik, amiben él. A fejlett világban kevesebb a gyógyítható betegség, viszont több a cukorbetegség és a túlsúlyból eredő probléma, mint a szegényebb országokban. Az, hogy az 50 kilométeres környezetedben van fejlett kórház, sokkal inkább befolyásolja a jövődet, mint a születésed órára pontos időpontja.

És még valami! Hogy a televíziós jósok azért húzzák az időt, hogy minél több pénzt szivattyúzzanak ki az unatkozó, magányos nyugdíjas betelefonálóktól, az addig rendben van (nincs!) de ha tényleg működne a jólás, erre az egészre nem is lenne szükségük. Egyszerűen a szerencsejátékokon kellene sorra nyerniük. De nem ez történik. Beírtam a Google keresőbe az alábbi szavakat: “jós, csaló, pénz”. Íme az eredmény:

Szalagcímek

Szalagcímek

A radiesztéták azzal minimalizálják a lebukási esélyeiket, hogy állítólag “földsugárzásokat” észlelnek, ezek viszont fizikailag nem léteznek, ezért nem is mutathatók ki. Gondoljunk arra, hogy ha léteznének, akkor szükségszerűen mérhetők is lennének, hiszen a radiesztéták állítólag valahogyan tapasztalják azokat. De ha mérhető erők működnének, akkor a tudósok tudományos módszerekkel tárták volna fel azokat, hiszen a természettudományok célja a természet megismerése. Mivel ilyen erők nem léteznek, a tudomány legfeljebb csak összehasonlító vizsgálatokat tud tenni, amivel bizonyítható, hogy az egész csak humbug:

Hát itt tartunk: olyan betegségek tűnnek fel, amelyeket már régen leküzdöttünk, olyan hiedelmek tértek vissza, amelyeken már régen túlléptünk. Azért írtam le mindezt, hogy okuljunk belőle, és hogy visszaadjak a természettudománynak egy keveset az emberek tudatából kiveszett méltóságából.

Kategória: Vélemény | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.