Nem tabu a homoszexualitás!

Szőnyi Szilárd nemrég elmélkedett a homoszexualitásról a Heti Válasz virtuális hasábjain, ami kitűnő alkalmat jelent a másképp gondolkodó, de gondolkodó emberek véleményének megismerése, és az erre történő reflektálásra. A publicista 11 pontba szedte gondolatait, így én is ezt a keretrendszert alkalmazom sajátjaim átadására.

1. Vallását gyakorló, 18 éve szentségi házasságban élő keresztény ember, négy gyermek édesapja vagyok. Halmozottan hátrányos kisebbségiként véleményemet kéretik különös súllyal figyelembe venni – annál is inkább, mivel homoszexuális polgártársaim nyugdíját valószínűleg a gyermekeim adóbefizetései fogják fedezni.

Nem a vallása vagy a családi élete miatt lesz valaki okosabb vagy lesz inkább igaza. Az, hogy valaki több gyermek felnevelése mellett döntött, az ember legszentebb magánügye, de semmi relevanciája nincs a témában. Állítólag Isten mindenkit egyenlőnek teremtett, és még Orbán Viktor is az egyenlő arányú közteherviselést szorgalmazza, szóval nincs helye semmilyen különös súllyal történő figyelembe vételnek.

Persze elmélkedhetnénk azon is, hogy ha ateista vagyok, miért támogatják az én adómból a keresztény egyházat, vagy ha budapesti vagyok, miért az én adómból építik a vidéki stadionokat. A homoszexuális és heteroszexuális polgártársak ugyanúgy adóznak és ugyanúgy kapnak állami nyugdíjat, szóval nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy a négy gyerek nyugdíját homoszexuálisok adójából fogják megfizetni. Ez ugyanannak az éremnek a két fele, és semmi sem jogosít fel senkit extra előjogokra.

2. Hitvalló római katolikusként a homoszexualitást Isten és ember elleni véteknek kell tartanom – és, teoretice, annak is tartom. Ehhez képest amikor szűk körben vagy nyilvánosan állást foglalok az ügyben, messzemenő tolerancia jellemez: nemhogy nem olvasok senkinek a fejére semmiféle bűnt, hanem empatikus vagyok a saját nemükhöz vonzódó embertársaim iránt, sőt támogatom például a regisztrált élettársi kapcsolatot (a házasodást nem). A jelen helyzetet tehát úgy élem meg, hogy nekem az elveimből jóval többet kell feladnom, mint a homoszexuális aktivistáknak.

Akkor ezt most szedjük szét: a homoszexualitásra való hajlam gyakran a genetikában gyökerezik, ami ugye nem a szabad akarat része. Szóval Isten rákényszeríti emberek százmillióira az Isten elleni vétket? Hát nem szép dolog tőle…

És akkor miért is ember elleni vétek? Hogy a magyar jogrend szerint nem vétek a homoszexualitás, az egy dolog. Én megkockáztatom kinevezni Ferenc pápát a kereszténység szakértőjének, aki a következőket mondta: A homoszexualitásod nem számít. Így vagy úgy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, ezért a jócselekvés útján kell haladnunk. Ettől függetlenül tarthatja valaki Isten és ember elleni véteknek a homoszexualitást, éppen úgy, ahogy a mesterszakás paprikás krumplijára is lehet mondani, hogy lecsó.

Én is toleránsnak tartom magamat. Nemhogy nem olvasok senkinek a fejére semmilyen bűnt, de nem is gondolom, hogy a homoszexualitás bűn volna. Egy lecsót elrontani, az bűn, meg bűn az is, ha másokra erőltetem a saját értékrendemet, mert ezzel arra kényszerítem őket, hogy önmagukhoz mérten kisebbek legyenek. De a homoszexualitás éppen annyira nem bűn, mint zsidónak, szeplősnek vagy allergiásnak lenni.

3. Életemben kétszer laktam homoszexuális ember házában. A belfasti és barcelonai találkozás máig jó emlék: vendéglátóim végtelenül korrekt emberek voltak, hajlamaikat nem tették úton-útfélen közszemle tárgyává, mi több, identitásukat nem kizárólag nemi hovatartozásuk határozta meg (ahogy az enyémet sem), így különbözőségünk nem vert éket jó kapcsolatunk közé.

Ez egy szép, pozitív példa, de egy momentumot azért kiemelnék: ha például két meleg férfi megcsókolja egymást, azzal zavarba hozhatnak egy harmadik heterót, mert a szituáció szokatlan, furcsa, és belső lelki feszültséget teremt, miközben például két nő csókja akár izgató is lehet számára.

Olyan ez, mint a Dávid-szobor realisztikusan kicsire formált pénisze. Az ember megpróbál nem foglalkozni vele, nem említi meg, tabunak gondolja, pedig ott van, ráadásul a világ és az emberi természet része. Nem a szobor hibája, hanem az emberi korlátoltságé, hogy lesütjük a szemünket, mintha nem is vettük volna észre, és kezdünk a testtartásról és az arányokról beszélni.

Nem az a zavaró, ha két meleg csókolózik egy harmadik jelenlétében, az a zavaró, ha bármely két ember teszi ezt, hiszen a probléma az intimitás kiterjesztése, más emberre kényszerítése. A különbség csak annyi, hogy egy csók lehet hétköznapi vagy szokatlan, például egy huszonéves fiú és egy hatvanas nő csókja ugyanúgy lehet zavaró, holott nem is melegek.

4. Ezzel együtt általában a homoszexualitást természetellenesnek tartom, a rózsaszín tangás szivárványmenetek pedig – hogy szalonképesen fogalmazzak – kifejezetten taszítanak. Legalább annyira, mint a nemiséget ugyancsak ordenáré módon utcára vivő heteroszexuális Love és egyéb parádék.

A homoszexualitás, na az teljesen természetes. A történelem évezredekre visszamenőleg ismer homoszexuális embereket, sőt, ez a jelenség nem csak a mi fajunk sajátja. A zsiráfoktól a pingvinekig, a delfinektől a szitakötőkig másfélezer állatfajnál figyeltek már meg alkalmi és tartósan együtt élő bi- és homoszexuális párokat. Kimutatták, hogy a homoszexuális egyedek nagyban javítják az állati közösségeken belüli kapcsolatokat. Homofóbiát viszont eddig egyedül az embernél figyeltünk meg, szóval beszélhetünk arról, hogy mi is a természetellenes…

A parádék zavaró mivolta esetén szintén az intimitás kiterjesztéséről van szó, de őszintén szólva, nekem még nem sikerült ezek miatt kényes szituációkba keverednem, és nem is gondolom, hogy mindenkit egyformán kellene beskatuályázni a “taszító” címke alá. Van, aki radikálisabb, van, aki kevésbé.

5. Azon apatársaimtól, akik szerint „Conchita Wurst” fellépésében és küllemében nincs semmi kivetnivaló, megkérdezném, szeretnék-e, hogy az ő fiuk egyszer így nézzen ki.

Én azért nem szeretném, hogy a fiam úgy nézzen ki, mint Wurst, mert nem akarom, hogy az ilyen emberek megbélyegezzék, kibeszéljék vagy negatív példaként hozzák fel.

6.  A homofóbia elleni kampányokkal úgy vagyok, mint a rasszizmus elleni harccal: minél inkább küzdenek ellene a tolerancia önjelölt apostolai, annál inkább terjed. Mármost nem erre mondják, hogy a saját farkába harap a kígyó?

Miért? A homofóbia melletti kampány segítene a melegek elfogadásán? A probléma mélyebbről fakad: az emberek értékrendjüktől függetlenül előszeretettel szeretnek mások felett ítélkezni. Például akkor, amikor “természetellenesnek” vagy “taszítónak” nevezik őket.

7. Az Őrült nők ketrece című film Madárfészek című 1996-os amerikai remake-jét láttam, jól szórakoztam rajta, és eszembe sem jutott fennakadni a homoszexuális tematikán. Most, hogy a darabot Alföldi Róbert „a buzilobbizó” Kerényi Imrének ajánlva, ideológiai alapon, az LMBTQ-kampány jegyében rendezi meg az egyik budapesti színházban, hajlamos vagyok egyetérteni a Kormánybiztos Úr állításának tartalmával. A jó ügyet hazavágó stílusától ellenben továbbra is kiver a víz.

Tudomásul veszem. A médiában megjelenő Fideszlobbi óta engem is jobban zavarnak az indokolatlanul pozitívra szerkesztett hírműsorok meg az ország állami propagandával történő szétplakátolása. Aztán az RTL Klub meg elkezdi bemutatni az elmúlt évekből kimaradt híreket, és rögtön szembetűnő a különbség.

Ha a társadalom el tudná fogadni a melegeket, fel sem tűnne az egészből semmi, hiszen természetes lenne. Szerintem rasszizmus nélkül cigánybűnözés sem lenne; a bűnözőket bűnözőknek, az ártatlanokat ártatlanoknak tekintenénk, és pont.

8. A minap – egyébként elismerésre méltó módon – coming outoló Lakner Zoltánnak és mindazoknak a véleménye, akik szerint a jobboldal homofóbiája miatt kell kampányokat szervezni, onnantól fog érdekelni, ha ugyanakkora vehemenciával határolódnak el a homoszexualitást a katolikusokat megszégyenítő harciassággal elítélő Hit Gyülekezetétől és az ugyancsak Németh Sándorék csatornájaként működő ATV-től.

Engem mindenki véleménye egyformán érdekel, és a többi csak pont annyira releváns, mint Oszkó Péter a Wizz Air-ben.

9. Kifejezetten rossz néven veszem, hogy ha a Heti Válasz A tolerancia diktatúrája címmel azt kéri számon, a homoszexuális aktivisták – ahelyett, hogy csak a saját érdekeik elismeréséért küzdenének – milyen alapon korlátozzák a többség jogait, a fél ország nekünk esik. Ha viszont a Hit Gyülekezetének Hetek című lapja ír szakmányban ugyanerről, az smafu.

Bárcsak a Heti Válasz volna a legsemlegesesebb és legfüggetlenebb médium! A Nyerges-Liszkay tulajdonú Heti Válasz igazán tudhatná, hogy a legtöbben az ellenfél oldalára lőnek, nem a sajátjukra, szóval amíg a Heti Válasznak a Nézőpont generálja a statisztikákat, hiteltelen számon kérni az elfogulatlanságot. De hogy mégis inkább egy tanulságos példával éljek: egy Critical Mass vagy egy Békement pont ugyanannyira korlátozza a többség szabad közlekedéshez való jogát, mint egy Pride.

10. Álmélkodva állok azon diszkrimináció előtt, hogy Angliában betiltják azoknak a szervezeteknek a hirdetését, amelyek szerint van kiút a homoszexualitásból, Svédországban börtön fenyeget, ha valaki a homoszexualitás ellen felszólal, Dániában pedig kötelezik az evangélikus egyházat, hogy – hitelvei ellenére – adjon össze egynemű párokat. És minderre nem szakad le az ég.

A homoszexualitás nem betegség, ha valaki a homoszexualitás ellen szólal fel, az olyan, mintha az örmények vagy a kék szeműek ellen uszítana, és nem szakad le az ég, mert a csillagok nem a mennybolton levő lyukak, hanem önmagukat magzúfió során felemésztő égitestek. Az egynemű párok összeadása nem diszkrimináció, hanem a diszkrimináció eltörlése. Az persze nem helyes, hogy az állam beleszól az egyház dolgaiba, de tudtommal a papok kibújhatnak ebben az esetben az összeadás kötelezettsége alól.

De vegyük például Magyarországot! Magyarországon a család definícióját házasság meglétéhez kötik, ezzel negatívan diszkriminálják többek között az egynemű párokat. Ez persze sohasen zavarta a Heti Válasz publicistáit.

11. A homoszexuálisok az utóbbi évtizedekben okkal követelték, hogy ne zárják börtönbe őket, ne gúnyolódjanak rajtuk megalázó módon, és bizonyos jogokat ők is élvezhessenek. Most viszont radikális képviselőik beleesnek ugyanabba a hibába, ami ellen korábban felléptek: ellentmondást nem tűrő módon akarják korlátozni mások jogait. Például az enyémet, hogy ezekről a kérdésekről a legszélesebb nyilvánosság előtt, a megbélyegzés kockázata nélkül őszintén beszélhessek. 

Itt nem arról van szó, hogy mások nem fejthetik ki a véleményüket. Ez arról szól, hogy más embereket azért sem kritizálunk, mert melegek. Azt hiszem, Ferenc pápa másik idézete pont idevaló: ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt? Ezen el lehet kezdeni gondolkozni…

Kategória: Vélemény | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.